Amade László

Jusson egyszer még eszedben...

Jusson egyszer még eszedben,
Kit metszettél bé szivedben?
Légy hajlandó nevének,
Örökös hivségének.

Ugy ég érted, mint égő tüz,
Szerelmében tiszta és szüz,
Kész parancsolatidra,
Örökös rabszijadra.

Lásd szegénynek aggódásit
És ártatlan bánkodásit,
Szánd szegénynek sérelmét,
Most is véres sebeit.

Itéld meg, hogy nem vagy pogány,
Sem kőszikla s kemény márvány,
Kész engedelmességem,
Engedelmes készségem.

Amor, tudod, nem gyermekség!
Mégis Cupidótúl gyúl s ég:
Én is mindjárt szerettem,
Mihelyest csak születtem.

Nézz rám bár csak még egy izbe
Mint Pryamusra a Thisbe;
De mi haszna szeretnem?
Ha jutalma csak: nem! nem!

Nincs már más mód életemben,
Te egyedül élsz szivemben,
Te vagy lelke éltemnek,
Szive meghólt testemnek.

Áldott lészek, hogyha szeretsz,
Boldogtalan, hogyha megvetsz,
Hiv szivedhez borúlok
Már hallgatok s nem szóllok.