Szerző
Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály

magyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja

1800. december 1. — 1855. november 19.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 5491 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2009. április 17.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (5)

Vörösmarty Mihály

Alku a természettel

Természet, ki mostohám vagy,
S tőlem mindent megtagadsz,
És egyébnek abból, amit
Rólam elvonsz, bőven adsz,

Halljad egyszer bús fiadnak
Nyílt szivéből jött szavát:
Nem pör az, nem rút kajánság
Ami nyitja ajakát.

Nem kivánok gazdagságot,
Ékes arcot s termetet,
Bölcsességet, terjedő hírt,
Fényes udvart, fő nemet.

Nem kivánom; el van ez már
Osztva; nékem nem jutott;
Késtem, amidőn sok ember
Kincseidből részt hozott.

A lapos mennykő dühödve
Ki s be jár erszényemen,
Jégeső jött, sok barázdát
Szánta halvány képemen.

Bölcseségem könyveimmel
Búmban hamvvá égetém;
Hirre nem kap gyengeségem,
S amit ez nyújt, nem enyém.

Egy sötét gunyhó takarta
A szülőt; itt lettem én,
Itten élek; nincs nememben
Semmi nagy, nincs semmi fény.

És nem is kivánom én ezt,
Ámde halljad kértemet,
Vagy temess el romjaidba
S dúld halottá testemet:

Szépre szülve, szebbre nőve,
Egyszerűn és díszesen,
Mint kifejlő kellemében
A virág zöld réteken,

Dús kebellel, bájos arccal
Jár amott egy deli szűz:
Karja hószín, szeme villám,
Ajka rózsa, csókja tűz -

Hajh! de gőgös, s oly kemény ő,
Mint én érező vagyok,
Csal, hitet, bár tudja, hogy csak
Érte élek és halok.

Mostohám! nem kell ez érzés;
Nálam úgy sincs egyebed;
Vedd el, add ezt is hivednek
S nála lészen mindened!

1822

Vörösmarty Mihály aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!