Dsida Jenő

Egy sírnál

Kijöttem hozzád,
te árva, szép, te jó holt.
Mert itt olyanokat gondol az ember,
amilyeneket eddig
sohase gondolt.

Ilyenkor meg-megállva
nincs mit szeretve hinnünk,
s a múltat összegezzük,
s kezünket összetesszük
és megfájul a szívünk.

Mert nem adták az életünket,
ezer, osztott örömünket
csak emlék-álmodásnak: -
ami a tied, énnekem,
ami az enyém, másnak.