Platon mosolygós, csöndes agg vala. U - U - - - U - U U S amint egy őszi nap nehéz beteg lett, U - U - U - U - U - - leült a földre dús szőlője mellett, U- U - U - - - U - - hol elhuzódott háza kertfala. U - U - - - U - U U Reásütött kiszáradott, sudár U- U - U - U - U - nagy termetére a langy napsugár, - - U - U U - - U - tar homlokára fényt merengve szőve. - - U - U - U - U - U Mosolygva nézett az agg bölcs előre, U - U - - U - - U - U eltűnt előtte már a bú, a kín: - - U - U - U - U - s elmélkedett az élet titkain... - - U - U - - - UU Élvezte csöndben a szelíd magányt, - - U - U U U - U - s amint a megváltó halálra várt: U - U - - - U - U - meglátta árnyát a napos falon. - - U - - U U - U - Gondolkodott: mi a való vajon, - - U - U U U - U - hogy ő-e, aki ül a durva földön, U - U U U U U - U - - vagy az az árny, mely üldözi örökkön? U U U - U - U U U - U Elmélkedett soká, küszködve várt még, - - U - U - - - U - - s azt mondta végre, hogy való az árnyék, - - U - U - U - U - - s tünők a portestek s a kósza bolygók, U - U - - - U - U - - és fínom ajka édesen mosolygott. - - U - U - U - U - - Alkonyra kelve nem hallatva egy jajt, - - U - U - - - U - - a fal tövébe bölcselkedve meghalt. U - U - U - - - U - - A napkorong vérző aranyba hulla, U - U - - - U - U - U s fagyos meredtségben feküdt a hulla. U - U - - - U - U - U Árnyak remegtek, szél fuvallt alább, - - U - - - U - U - s meglengeté a bölcs nagy, ősz haját, - - U - U - U - U - más szélfiak kifordíták chitonját, - - U- U - - - U - - s szandálja lenge szíjjait kibonták, - - U - U - U- U - - mert bénaság nyügözte már a testet. - - U - U - U - U - U De a falon az árny táncolni kezdett... U U U U U - - - U - -
| A
| 10
| | A
A
B
C
C
D
D
E
E
| 11
11
10
10
10
11
11
10
10
| | A
A
B
B
C
C
D
D
E
E
F
F
| 10
10
10
10
11
11
11
11
11
11
11
11
| | A
A
B
B
C
C
D
| 11
11
10
10
11
11
11
| | A
| 11
| | | |
|
|