Álmatlanság
A hófehér vánkos oly lángoló,
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.
Fejem a vánkosokba temetem.
Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.
A toll tüzel, a tűz tajtéka pörzsöl,
s átcsap felettem, mint egy tetemen.
Egyszerre az álom arcomba fú,
a tűzpiros szobán susog az árnyék,
halkan kinyílik egy aranykapu.
Sok néma lány jön, nagy fehér tömeg,
meredt kezükbe álmos mákvirág ég,
és rám terítik hűvös leplöket.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!