Társalgó

Csiszolatlan!
Sorsom gyémánttal ajándékozott!
Egyszerű báj volt, fénytelenül matt.
Minden próbán elbukott.
Fénye, holt lelkén üres.

Elveszett próbáin.
Becsülete, hat elemijében poshadt.
Nem tanult igazat mondani,
A dohányföldhöz ragadt!
A nagyvilág, minden férge.

Vágyait ostromolta.
Szolgát remélve.
Nem volt férges az alma,
Maga volt a kukac belőle!
Nincs aranyműves e földön,

Ki tündöklését adhatná,
Az iskolát kellene kijárni!
A buta felett, idő is eljárt,
Ész nélkül kell hát vigadni.
Csak rajta, tanuld meg!
Csillogás, értéke mily csekély!

2018.06.13.
„Sokcsók”!

A velő!

A csend mélyéből,
Ha kell,
Hangom üvölt!
Beszéd helyett.
Mert a szavak,

Garasokká lukadtak,
Mint életünk.
Hisz azon már, a szél mulat.
Mikor a lukakon pendül,

S , vidáman dudorászik!
Tán, röhög rajtunk?
Teheti, hisz mit érnek szavaink ?
Csak, mi vitatjuk.
De lényegét,

,A garasokkal temettük.
Elhasadt örökké, valóságától.
Érték, rendjébe hülyült!
Nő hasadt, férfitól!

2017.02.08.
Sokcsók!

Pipacs!
Mindennél szebb!
Volt veled a tavasz,
Bármi lehetett.
És a többi évszak!
Kedvünkre nyílt hóvirág,

Kéklett, ibolya.
Mi nekem tetszett,
Értelmét, te adtad,
Ha volt kedvenced,
Szólt, hozzám.

Mindennél szebb!
Sárguló őszi levél,
Mert veled néztem,
Mint avart ért.
Könnyeztem esővel,

Féltve a csodát,
Három napos lehet,
Féltem, első páros napján!
De mindennél szebb!
Csak volt, egyszer.
S, már soha!

Páratlan szebb!
Egyetlen lángoló,
Pipacs a réten!
Több, csak hasonló!
Köszönök neked,

Őszinte ölelést, csókot!
Amit hazudtál,
Azt nem díjazom,
Lelkem, nem bocsájt!
Nem állja,
Háborog a gyomrom!
2018.09.10.
„Sokcsók”!

Spartacus!

Különleges!
Mind annak véljük magunk.
Azok vagyunk, mint tömeg.
Egyénkén, csak kóborlunk.
De „Don Quijoték” kora, homályba, veszett.

Harcmező, a tapasztalat.
A hülyékért , isten felel.
Az okosak lehetnek boldogak.
A hülye nem látja, hite a ketrec!
Ha hit nélkül is ember maradsz,

Akkor, te vagy a különleges!
A ketrec arra való,
Hogy ne láss lényeget!
És te gladiátor,
Értelmed dárdájával!

A célt megsebezd,
Amint, egyetlen dobásod akad.
A züllött Róma kedvence,
Hőse, csak így maradsz!
Győzteseké a dicsőség.

Feledés, a holtaké.
Míg élsz, tanulsz.
Vagy véged, temetés!
A tudás ejtsen rabul!
Ölnöd kell még,
Míg tied, homokon a vér.
2018.05.11.
„Sokcsók”!

Testvérek!
Északi fagyos tengerek,
Barbár gyilkosainak,
Napnál fényesebben ragyogó vára
,Dicsben holtaknak,
Menedéket nyújtó Csarnoka!
Ez hát a Valhalla!

Ki így. Ki úgy ha jutott oda,
A nagy Odin kegyeltjeként csak!
Tudom, mostoha - e pár mondat, erre
Hisz ez, Európa közepe. Mégis!
E tájékra is jutott ború.
¬- Tombolt itt 30 éves, S más pusztító háború,
S civilizált vitézeink bizony térdig gázoltak, gyermekek csontjain,
Asszonyok, gyalázott tetemein.
Bár nem Odinért
,Jézusért és a keresztért!
Miközben istenünk helytartói
¬
- kegyetlen kínokkal hirdették, nem lehet földünk
Semmiképp gömbölyű!
Pedig többször tapasztalták,
Ébredő elmének szabni határt,
Felelőtlen gazság!
Rövid úton érkezik, az igazság.

Örökös Küzdelemben éltünk
Így, vívtuk csatáink töretlenül,
S minden apró eredményért
,tengernyi volt az ontott vér!
Más korban, de háborúba születtem szintén
Alig jöttem világra
-
Máris indultam a csatába,
Előbb a mindennapi tejért.
Majd az mennyei cumiért!
Ezt később jutalmul adták,
Hogy figyelmem bírják
.Tudom, csatáim dicsőn vívtam,

Ellenséggel, s ördöggel sem alkudtam.
A jutalmam, Csakis a Valhalla lehet,
Hisz a történelmet ismerve
Nem hittem istent,
Erőm a tudásom,
Szablyám éle eszem volt.

Küzdelmeim, Nem ihletnek egyetlen dalnokot.
,De vélem, becsületem érdemeként elérem a csarnokot!
Népek dicső hősei közé semmiképp nem jutok,
Hisz a Valhallám , nem!
Káprázatos, fénnyel egekbe ragadó,
Hanem, feneketlen mélységben alattam, a homályban, lapuló.

S ott hevernek befejezetlen dolgaim.
Szétszóródva, mint majd poraim
Nem akad fény, mi kísérne odáig,
Múltamban többször voltak köröttem, védtelenek, gyöngék
Míg bírtam, segítettem,
S feledték a kísértést!

Vért nem kellett ontanom,
Sorsom szerencséje, jól tudom!
De múltam , érdemel némi lángot utamra,
Hogy csúful, ne bukjak orra!
Bizony testvéribb, Odin , a Turullal
Mint múltunk ,Jézussal !
.

Tegnap volt,
Szép esténk,
Tán veled,
Vagy csak nekem!
Ha veled,
Idén a legszebb!

S nem csak nekem.
Ketten voltunk,
Úgy hallgattuk, a csendben.
Sok szép dalunk.
Mik gitárt kísértek.

Ott voltál
Voltál velem?
Titok voltál.
Titok nekem.
Én, neked nem!

Hogy lehettünk?
Együtt titokban.
Titokban, sikerült, nekünk.
Együtt, tilosban,
Meg, hogy lehettük?

Jól megy ez nekünk.
Ajtó tárva,
Büszkeségünk letűnt?
Ablakban, egyszer volt üveg.
Oda lett az, üveggel?

,Egyszer volt egy kor
Úgy hívtuk,
Egykoron,
Akkor még együtt.
Együtt hallgattunk.
Sok éneket.

S, táncolt a medve.
Láncon a vásáron. Mikor , a cigány
Mind, eladta, lovát temette..
Mind eladta kétszer, kétlábúját.
Táncot, rab medve ropott.

Ropta rabláncon
Fogolyént táncolt , láncon,
Hol fogoly sült nyárson,
Sült míg táncolt,
Medve ,a láncon.

Kocsma előtt
,Hol paraszt rúgott.
Rúgott, tízen kettőt.,
Egyre hallom,.
Beljebb,a kocsmánál.
Egyre csak hallom.
Asszony még várjál.
Rúgok még most.
Csak négyig hagyjál.
A vacsora hatkor,

Így vigadok.
Míg táncol, a medve,
Én berúgok.
S,ha kocsmából ki tesznek,
Rohanok hozzád.

Asztalt borítok!
Hogy hangod halljam.
Gyere a hintához.
A körhintán majd.
Forogj, velem,

Sok kocsma,több reggel.
Mikor ,vak csönd ébreszt fel!
Ébredj már tróger!

,

Majális!
Csak ámulom!
Ahogy felsőd kéklik.
A zöld tájon.
Egy pillanatra,

Fű kékjének véltem,
Ahogy ruhád színét.
Birtokba vette,
A világ közepén,
Ajkad pírja ragyog.

Ontva hevét.
Uralod a tájat,
Figyelmem, tiéd!
Mert szépet találtam.
Nyárson perzselődök,

Szalonnaként.
Mert csodállak!
Mit nekem fű, ha kék?
A csoda, középen, te vagy!
Ne merd tagadni!

Jól tudod,
Mily, szép vagy!
Fotód, Pálremek!
Pompázol kalapban,
Tündéri kékben a zöld közepén,
Gyönyörűn kék, burokban.
Különösként,
Különcként tán?
Éld szabadságod,

Madarak röpteként.
A mezőn vagy és, nem is,
Madárláttaként!
Mindened majális,
A mű, remek!

2018. 07.23.
„Sokcsók”!

Meddő küzdelem!

Legyőzte mind ellenét a tél!
Subája karcos jégpáncél testén,
Néha csóvát vet-e ruha
A halódó sugarat sokszorozva.

Gyönyörű-e vakító fény!
A hó olvad épp.
S a kertet, alulról túrja
Hóvirág és ibolya

Ha fordítod fejed,
Langyos szellőből érzed.
A tavasz közeleg. S nem is lassan
Hirtelen Robbant!

Mint mezején, az akna
Hideget szakítva, hagyva.
S a meleg nagyot köszönt!
Vele, a szokott illatözön

Már, vártam, nagyon,
Hogy ez, csigázza orrom
De, Rohan a tavasz,
A rügyekből virág pattan!

Most pedig, türelmetlenül,
Fakad a sok-sok rügy,
S indul útján!
Mind, a zümmögő család.

Hirtelen tavasz után!
Tombol a szikkadt nyár!
S közeleg dereka, a száraz kánikula.
Néha langyos zápor csapkod, hűtve azt

De nézd! Már bőrét vedli, menekül!
Hűvös őszi szél noszogatva segít neki, s nem enyhül,
De küzd, kitartón, visszavág, az indián nyár
.Bár fakóbb, még színes a határ!

2014.04.12.

„Sokcsók”!

Libasorban!

Hallgatom zeném,
Merülök a dalban.
Felejtek, minden érzést.
Csak merülök abban,
Embereket vélek látni.

Vélek látni libasorban.
Tekintetük közönyös.
Arcukon bánat,
Mind közönyös!
Nem bíznak már senkiben.

Mert nem lehet!
Csalódtak sokat.
Kecskére,
Már káposztát nem bíznak.
Veled tarthatok?

2017.01.31.

Sokcsók!

Libasorban!

Hallgatom zeném,
Merülök a dalban.
Felejtek, minden érzést.
Csak merülök abban,
Embereket vélek látni.

Vélek látni libasorban.
Tekintetük közönyös.
Arcukon bánat,
Mind közönyös!
Nem bíznak már senkiben.

Mert nem lehet!
Csalódtak sokat.
Kecskére,
Már káposztát nem bíznak.
Veled tarthatok?

2017.01.31.

Sokcsók!

Eufóriám!
Elbűvöl majd tekintete.
Vagy szemem, ragad mosolyán.
Talán, rokon lesz lelke,
Vagy meglát az enyémben valamit.

Amit észre sem vettem.
Mert nem tartottam fontosnak.
Meglát valahol a sötétben.
Amint gubbasztok egy sarokban.
S, halkan kérdi.

Hívjak mentőt?
Azt ne! Nem kell senki.
Talán szívet igazán, szeretőt!
Még van erőm, kockáztatni.
Nylon csoszog a járdán,

Tavaszi szél, noszogatja.
Fűcsomón, szegélyen,
Néhol el el, akad.
Mint a gondolat bennem.
Mosolyom, széles, hisz mind rólad.

És, bíborban jött,
Mint sütőben a vaj.
Eljött időm,
Horizonton a fény, olvadt.
Álmatlan éjek után,

Átaludt nappalok.
Eufórikus, már, létem.
Sűrű ködként gomolyog.
Mint, cigifüst, tüdőmben,
Ablakot nyitok.

Öt doboz után, könnyezek.
S, nézem, hogy lódul a füst!
Látom a Bükköt esti fényében.
Révedek, oly gyönyörű!
Ahogy a füst oszol,

Elmém, bomol lassan.
Még egyet gyújtok.
Szívom, komótosan.
Néha mélyet, nagyot.
Magam sem értem,

Miért nem bírom?
Tán, belőlem tör Így,
Minden fájdalom?
Elnyomom, de gyújtok megint.
Izzik, serceg a cigarettavég.

Vágyom az utolsót!
S, remélem, nem ilyen a vég.
Derékig lógok az ablakon.
A hűs légben, tisztul elmém.
Vágyom, vesztett éltem.

Annyira akarom!
Most, az utolsót nézegetem?
Igen! Az utolsót forgatom.
Több nem kell!
Többet nem gyújtok,

Nem nyomok többet el!
Kihúzom magam.
Tudom, nem gyújtok többet.
Mert így határoztam.
És magam, én be nem, csapom!

2017.03.27.
Sokcsók!

.

.

Főszerep!

Elmezug,
Ahol,
Megpihen.
Sok odázott,

Lemerült gondolat.
Abból táplálkozik,
Érik a holnap!
Onnan lesi.
Alkalmát, keresve,

Hogy jöhet!
Kelő nappal,
Verőfényben.
Szülessen újra!
Főszereplőként.

Már, végig játsszon,
Minden befejezetlen,
Kósza gondolatot.
Szenvtelen narrátorod,
Hűtlenül, hű sorsod!

2018.06.10.
„Sokcsók”!

Fagyos széllel!
Hazugon öleltél.
Hozzám, lélekben,
Haza úgy érkeztél.
Álmot hajszoltál.

Feledem bánatom.
Már langyos szellő.
Melegét várom,
Jeges bölcsőd,
Engedjen szabadon.

Vérem várom,
Olvadjon teljesen.
Mint régen, forrjon,
Lángoljon hevesen!
Valaki, bennem égjen!

2017.02.05.

„Sokcsók!”

Boldognak lenni!
Neked, mit jelent?
Oly kevés, szinte semmi.
Ha minden felhőtlen?

Felelőtlennel, nem téveszteni!
Vidám ébredés,
Jóllakottan, sörtől böffenteni,
Önfeledt szeretkezés,
Betanult, széles vigyor?

Vagy ragasztott mosoly.
Csapda mind!
A boldogság fogoly!
Ráncainkkal raboskodik.
Ki egykedvű,
Spórolósan jó kedvű?

2017.01.30.

Sokcsók!

Álomcsapda!

Apró fejezet a filmből.
Halkuló ritmus,
Hatalmas szívemből.
Trükkös csapda, egy út,
Oxidrog, egy más köd!

Nem kevesebb semminél,
Nem is több.
Egy arckép, lángol feketén!
Fekete, a mező.
A köd sem tej.

Élünk még! Hej!
Nyitva szemünk.
Isszuk az éji mezőket,
Még részegülünk.
Így élünk! Hej!

Frissen érint, illatod.
Élünk a keretben,
Tegnap, már láttam holnapom.
A keret, óriás és fekete!
Álmodtam, a mezőt gyászban.

Színtelen, matt feketében.
Illatoddal pompázva.
A múltat feledve,
Holnapot ragyogva!
Hagyd jövőd változni,
Magad, holnap látni!

2017.01.22.
Sokcsók!