twerzi kedvenc versei
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.
Mikor téged látlak, mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)...
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Aranyom, én kies parti termőfád
Akartam volna lenni.
Zengő tavaszú, őszi mámorú,
Sok virágos, bűbáj-gyümölcs-hozó
S nem lehettem, látod, semmi:
Vén tarkómon a kétség megfogott
S az életem is sietős lett.
Egy csillag se ragyog fönn az égen...
Egy csillag se ragyog fönn az égen,
Ha nem szeretsz: mért nem mondtad régen?
Bármikép itéljed
Magadban, elhidgyed
Hogy szeretlek!
Titkossan gyötrődöl,
Szivedben törődöl,
Hogy kedvellek.
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Téged az én szivem soha el nem feled...
Téged az én szivem soha el nem feled,
Mégse lennék boldog soha többé veled.
Azt nem reméltem,
Soha sem véltem,
Melly szégyen,
Igy légyen
Gyilkos szived!
Én is vóltam szerelmes,
Sziveken győzedelmes,
Vólt részem ez világban
Amor szolgálatjában,
De elmúltak vig napjaim,
Számlálom csak búss óráim';
Szerelem,
Gyötrelem...
Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!