r.dria.12 kedvenc versei
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre lecsucsúlva.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Hajh, megmaradni nagy betegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse...
Micsoda nyár! - Rettentő kép ez!
Kiég a föld, patak kiszárad;
Erdőn, mezőn, amerre járok
Alig látok egy zöld fűszálat.
Szerelmemet ha vizsgálom,
Álnokságát tapasztalom;
Édesgetett még megejtett,
Még hálójában keritett,
Most jól látom, mi haszna.