pummogo kedvenc versei
"- Előttem oh már hányan megfogóztak!
Utánam oh még hányan megfogóznak!
A mi fának - szomorufűz,
Ami tüznak a bolygótüz,
Ami víznek a köny árja,
Emberek közt az az árva.
Ma bolondot tettem megint.
Meg is bántam, szokás szerint,
S ártatlan feleségemet,
És összes házi népemet...
Egy rózsás kertben - életünk ilyen kert -
Sétálni láttam tíz szál úri embert.
Elmulni ily pillangó lét után!
Eltünni és nem tudni, hogy hova?
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Ki egyetlen, bús, vaksi szemmé
Teszed a testünk,
Szent festék, mellyel az egekre
Lázadó, nagy képeket festünk:
Áldassál, emberi Verejték.
Ez a tégla sötétebb, mint a másik.
Ez a dudva legyőzi ott a társát.
Már lefelé megy éltem napja...
Már lefelé megy éltem napja,
Már ott a kék hegyélen ül.
Fényszárnyait majd összecsapja,
S az örök éjben elmerül.
Megunta a kutyáját valaki,
Tehát parancsot ada ki
Hogy agyon kell durrantani.
A régi város merre, hol van,
- felette kék-e még az ég? -
hol ifjúságom eldaloltam?