loreley kedvenc versei
Még tudok szeretni, ez isteni szikra
Megvan még szívemben.
Még tudnék örülni, boldog lenni véled
Forró szerelemben.
Szerelmemet ha vizsgálom,
Álnokságát tapasztalom;
Édesgetett még megejtett,
Még hálójában keritett,
Most jól látom, mi haszna.
Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag az égen,
Ibolya a réten,
Mondjátok meg neki:
Nem tudom feledni!
Fakó sugára már csak árnyékokba,
Kétes, bizonytalan ködbe merül.
S képedre száll
Egy fénysugár,
És ott megáll,
Megáll!
Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.
Midőn bájos szemed reám tekint,
Egész létem gyönyörben olvadoz;
S bár rettegek, ha más szerelmet int,
S tömjént hódolva kellemeidre hint...
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő csillagom
Csupán te vagy nékem.
Azt mondjátok, nincs dalaimban érzet,
Nem érzi szívem, lantom mit beszél,
Képzelet mind, mit szenvedélyes hangon
A dal a lélek mélyibül regél.
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre lecsucsúlva.
Azt mondjátok, halvány vagyok;
Nem is csoda, ha meghalok,
Oh, hisz amit én szenvedtem,
Elég az egész embernem
Vétkeért!
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!