liza102 kedvenc versei
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Nem haltál meg, nem siratnak,
Mégis sírba teszlek.
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Szép nyár van ott?
Itt nyara van minden pimasznak:
Én meghalok.
Minek tépted össze az én hű szivemet!...
Minek tépted össze az én hű szivemet!
Minek szórtad szét, mint a rózsalevelet!
Azt hittem: virág vagy,
Életem virága,
Szomoru sorsomnak
Egyetlen rózsája.
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan, szótlanul:
Lelkemben első tavaszom
Egész világa felujul.
Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,
nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
vár, felzokog s hív szüntelen.
Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek...
Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Túlságosan kedvellek.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.