lewio kedvenc versei
Szeretlek forrón, mint eddig soha,
Te mindig áldott, mindig mostoha
Élet!
Hátat fordítva a világnak
Fekszem s elnézem a falat,
Nem bántanak az emberárnyak
És nem fájnak a sugarak.
Ha elhagyottan, fényes pusztaságban,
Magányosan a nagy, zsúfolt világban
Feledve áll egy szenvedő,
Ez az, akin minden szem kérdve nyúgoszik,
Kin az egész világ megosztozik...
Azt kérdik, hogy honnan ered
Szívemnek e bús danája?
Nem az öröm, nem a bánat:
A madár tanított rája!
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Feltámadunk! (egy hitszónoklat után)
Feltámadunk, e szép igéret
Hangzik fülembe untalan.
A síron túl is van hát élet,
A szenvedés ott sem ér véget,
Ha itt a szív boldogtalan.