klauspollanz kedvenc versei
Tóparti bokron nyögdelé a fülmile
Édes keservét, s lenn a béka vartyoga
Hozzája: "Régóta gondolám, és úgy lelem,
Hogy műrokonság van köztünk, mivel te is
Mint én, kiváltképp éjjel énekelsz, s tavasz...
Ha a magyar Helikon adta,
Hervatag a hitünk s a szekfünk.
Azért bánatba sohse essünk.
Kicsi virág, szegény virág,
Úgyis eldoblak, beszélgessünk.
Ó, én nem a halált átkozom!
Szent a Halál!
Én nem felejtem el soha egy halott drága arcát!
Mosolygott.
Maradjon örökre
A homlokod ilyen,
Ilyen tiszta, sima,
Mint az ég tavaszkor,
S a gondok felhője
Szálljon az enyimre,
Az én homlokomra.
Szőke kis lány, szép galambom,
Rózsák nyilnak két orczádon,
Mint tiszta ég, szemed oly kék,
Szerelmed lánglobogva ég.
Míg jobb időkről álmodik lakója,
Vedd a kunyhónak éjjel útadat;
Az inség négy falát lakattal ója,
Hűséges őre fölkel s megugat.
Nem hivtam én, és mégis megjelent
Hivatlanul, az Isten tudja mért,
Velem volt álmaimban szüntelen,
S ha ébren voltam, mindenütt kisért.
Zágrábban a múlt héten
Egy sugaras délelőtt
Báró Skerlecz Ivánba
Egy horvát úr belelőtt.
Csüggedt unszolók, vert, öreg fiúk,
Tépett hitü szentek,
Hivásotokat sírva köszönöm:
Nyakunkon tartja lábát még bakónk
S ti hörögve is háborut üzentek.
Az utczákon éltetik nevemet,
Én itt benn a szobában hallgatom,
Őrizve a te beteg ágyadat
Én jó anyám, szenvedő angyalom.
Cirógatsz: szép földi játék.
Ölelsz: a szívemig átég.
Mutatni Lázország csodáit.
Csókodon viszel odáig.
A hódmezővásárhelyi "vigasz" c. emlékkönyvbe
Olyan közel hozzá, olyan messze tőle,
Én e sivár földön, ő a temetőbe',
Én e süket zajban, ő az örök csendben,
Én siralom völgyén, ő csillagos mennyben...
Föld egy-egy fiának
Csak öröm a kenyere,
Mig asztala másnak
Tisztán búval van tele.
Nekem is van bőven
Búm, mig az örömben
Vagyok templom egere.
A fák vörös virágokat lázadnak
éjjel és vidám csavargók ölelnek
most a reccsenő ágú bokrok alatt;
csak a lány sivít, karmolva, teste...