kati kedvenc versei
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Mint egy kísértet, hófehérbe'
Az ablakomon megjelen.
Egy ibolyának lelke tán,
De illattalan, színtelen.
Rám néz sóhajtalan panasszal:
Talán én téptem le tavasszal.
Ne higyj nekem, ha mosolygok,
Álarcz ez csak arczomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Én nem tudom: hova.
Én nem tudom: mire.
Én nem tudom, hogy ki után.
Csak vágyom, vágyom -
Talán egykor élt életem,
Talán sosem élt életem után.
Odakünn olyan szomorú a föld,
Odakünn olyan kopaszok a fák -
Idebenn hallgat ólmos szürkeség
És kisérteni járnak...
Fiam, immáron három éve
Hogy csak álmomban láttalak,
Fekete hajam hófehérre
Vénült e három év alatt.
Mulassatok, a hinta indul,
nézzétek e szines pokolt.
Keblem sajog a tompa kíntul,
de jőjjetek, ajkam mosolyg.
Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
A falu végén kis szobában
Két szegény árva üldögél,
Az apjuk meghalt más országban,
Az anyjuk — ah, anyjuk! sem él,
Vén zsémbes nénjök elsietve
Kocsmába vagy hová szaladt,
És karácsonykor, e szent este,
A két árva maga maradt.