gosivali kedvenc versei
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Mikor téged látlak, mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt száll rám egy gondolat:
hogy egykor édes Vilmám, angyalom
eljön a tél, te gyönge liliom,
s mindenre, ami tavaszszal virul,
bimbózik, nyílik, s bájában pirul,
amit remekbe alkot a természet,
havas lepellel száll rá az enyészet.
Öregapám, mondd meg nekem:
Hány évig tart a szerelem?
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Beteg vagyok egyetlenegy szótul...
Beteg vagyok egyetlenegy szótul,
Fáj a szivem, talán be se gyógyul.
Könyvek, amiket sosem olvashattam
Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!
Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos villámát
Látod-e lelkemnek?
Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
Egy lepke szállt el ablakom alatt
Csapongva könnyü tarka szárnyain,
Lelkembe sóhajt egy bús gondolat:
Igy tünnek el mind arany álmaim!
Idők ormán döng már a léptetek,
Lelkemből-szakadt álmok,
Versek, ti harsonák, amiken át
A süket végtelenbe felkiáltok.
Karácsony-est. Egyik fiúnk az égben,
A másik tőlünk roppant messzeségben.
De kárpótlásul itt vagy te magad:
A rózsa, melyből két bimbóm fakadt.