fruzsinablanka kedvenc versei
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén', hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Eltagadom, hogyha kérdik:
"Elmult minden, nem szeretlek!"
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.
Összetört szívem bús kesergője
Csókot kért tőled, néma halott,
Szunnyadsz te régen, nem hallsz felőle,
Boldogan virulsz, ahol vagy, ott.
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant...