csatho.jozsef kedvenc versei
Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltünt. A láng, - az voltam én.
Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.
Óh, bennem lobogott el
Ama szinte már savós,
Tüzetlen és makacs,
De jó nedvű ifjuság.
Az égből egy angyal, egy öklömnyi szőke,
Éjjelenkint mindig leszökdös a földre.
Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.
Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Mint nyáj után a nyári est porában,
Míg vén harang üzen az ó toronyból,
Úgy baktat andalgó versek nyomában
Ez az utolsó, elfáradt komondor.