azuur kedvenc versei
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mint a csermely, mely vidámon
Tova szökik völgyön, réten,
Hangos, játszi csevegéssel;
Olyan voltál, ifjú éltem.
Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.
Bizony, lelkem,
Csak magamnak nem feleltem:
De hát választ nem is leltem.
Hajh, volna még olyan sok látnivalóm
Uccán, arcokon és csillagos Égen,
De eltemetem szemem látottjait
Boglyas hajadnak rózsás erdőjében.
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt, s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Este volt, idegenben, távol,
Tarka, rossz népek jártak és szerettek
S mi búcsuztunk, szólván így:
Ölelkezniök kell a jobb embereknek,
Hiszen olyan ritkán lelik meg egymást.
Pár emlékem van, mikből élek.
Egy felhős, fáradtarcú délután,
Egy fényes reggel, egy pár csodaéjek.
Pár karcsú lány, sápadtak mind s kevélyek
Ők kisérnek az élet tévután.
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
És jönnek az évek... és mennek az évek,
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.
Mért vetsz meg, mondd, mikor magasra mennék
S nagyon szép vágyak dolgoznak bennem
S mikor értékes eszményeim vannak
S mikor nagyon sok előitéletet
Legyőztem és évek során
Bizonyos finomsággal itélek és a dolgok
Ugy nőnek már agyamban, hogy kis képpé sorakoznak
S kivetődve, filigrán remekké válnak?