Vesta kedvenc versei
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány - népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Kipp - kopp, mintha egy aszzony jönne,
Sötét lépcsőn, remegve, lopva:
Szivem eláll, nagyszerüt várok
Őszi alkonyban, bizakodva.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Hajh, megmaradni nagy betegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
ágyamra ül fásultan a magány,
és rámtekint és nézdeli magát,
és fésüli hosszú, hosszú haját.
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse...
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Esős, bántó, ködös volt - Május,
E Fagyba - botló, léha hónap
S rossz lelkü pötty - városi uccán
Sárban hordtam a lobogómat,
Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.