Rob3rt78

Rob3rt78

Életkor:45 év
Nem:férfi
Családi állapot:egyedülálló
Lakóhely:Budapest
Születésnap:1978. december 1.

Regisztráció időpontja:2012. december 1.
Utolsó aktivitás:2014. szeptember 12. 23:59

1994 óta írok rendszeresen. 2001-ig több antológiában szerepeltem, majd ugyanebben az évben, jelent meg szépirodalmi kötetem, Halálvirágok címmel. 2002 óta jegyzett újságíró vagyok és a MUOSZ tagja - jelenleg, nem aktív.
Ma már elsősorban magamnak írok, számtalan vers, novella és néhány félbehagyott kisregény és regény porosodik fiókjaim alján.

Nem tudom, hogy mondta valaki, vagy csak egy könyvben olvastam, vagy csak az elejét említette meg és Én kiegészítettem a gondolataimmal. De az is lehet, hogy az egész egy felidézett emlék, egy idézetből.

De egyszer egy pszichológus mondta, hogy az írók legtöbbje, valamilyen lelki betegségben szenved. De valóban lelki betegnek tekinthetőek, nem lehet, hogy csak amit mi betegségnek mondunk, nem más mint tehetségüknek lényege? S nekünk orvosoknak, jogunk van-e betegségnek tartani? Jogunk van-e őrültnek, depressziósnak gondolni őket, és kigyógyítani belőle, azaz megfosztani őket tehetségüktől? Azt a dolgot elrabolni tőlük, amivel nem szokványos módon, egyedien tekintenek a világra? Jogunk van hozzá?
Ezen emberekre oda kell figyelni, és megpróbálni megérteni azt, amit el akarnak mondani a világnak, megérteni a tehetségük lényegét. Az olvasóiknak kéne lennünk és nem az orvosaiknak.

Honlapom, 2002 óta nem volt frissítve.
Helyette a blogomat használom, igaz ennek frissítése sem rendszeres, de hát mégis csak aktuálisabb, mint a honlapom.

Blog: http://rob3rt78.wordpress.com/

Ha üzenetet szeretnél küldeni Rob3rt78 részére, jelentkezz be!

Belépés  |  Regisztráció