Prot

Prot

Életkor:57 év
Nem:férfi
Születésnap:1967. március 12.

Regisztráció időpontja:2013. április 7.
Utolsó aktivitás:2013. augusztus 6. 20:36

Úgy vélem, hogy az írás, olvasással kezdődik, a szavak megismerésével. Három éves koromban már folyékonyan olvastam, hat évesen tagja voltam a nagyközségi könyvtárnak és az első olvasójegyem tanúsága szerint a legelőször általam kikölcsönzött könyv, Gárdonyi Géza: Egri csillagok-ja volt. Azóta is mindent elolvasok, amin betű van. Gyermekkoromban nagy divat volt, hogy a lányok emlékkönyveket járattak körbe, én saját versikéket fabrikáltam és azokat írtam az emlékkönyvekbe, legtöbbször híres költők nevét írtam szerzőként, hogy ne kelljen magyarázkodnom honnan az idézet. Később, természetesen átestem a tinédzserkori szerelmes vers lázon, ami szerintem minden fiúval megtörténik. Jött a katonaság. Mielőtt bevonultam, eljegyeztem a szerelmemet, akivel azóta is együtt vagyunk. Nagyon távolra kerültünk egymástól. Napi két-három rövid levelet is írtunk, akkoriban így chateltünk. Mivel, tilos volt a szolgálattal és a katonaélettel kapcsolatos dolgokat megírni, így a gyermekkori emlékek hatására elkezdtem verseket fabrikálni. Először csak rímpárokat, vicces kecskerímeket, később, ahogy belemelegedtem egyre komolyabb verseket is. Vége lett a katonaságnak és letettem a tollat. Húsz év kihagyás következett, persze közben is megesett, hogy írtam, de mind a fiókban végezte. Két évvel ezelőtt kezdtem újból verseket írni. Úgy érzem, most értem meg rá, most kerültem abba az állapotba, hogy bátran felvállaljam a gondolataimat és azokat másokkal is meg merjem osztani.

Ha üzenetet szeretnél küldeni Prot részére, jelentkezz be!

Belépés  |  Regisztráció