Mama222 kedvenc versei
Szegény magyar, ha azt vártad,
Hogy a sok jó barátod
Majd kisegít a hinárból:
Ugyan szép hasznát látod!
Itt a bűvös május,
Gyöngyvirág hónapja,
Amikor a madár
Puha fészkét rakja.
Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem, elment játszani hajaddal
a sóhajtó szél, mely mellembe hált -
s aszúlombnál zörgőbb mosoly a számon.
Egész nap űzvén a nyulat,
Elnyúlt a hűvös pad alatt
S aludni készült az agár.
Szeretek én bolyongani
Közöttetek, sirok halottjai!
Rég' porladó szivek fölött
A pázsit kétszer oly tömött.
Futó sorból rontva kidőlten,
Nem is vagyok talán már,
Nem is lehetek az Időben.
Indul őt keresni egész Magyarország,
Ország czímerével a koszorút hozzák;
Száll ezernyi népség sírját koszorúzni,
Koszorúzott sírján sírva leborulni.
Nem akarok boldog lenni,
Hogy ne fájjon aztán semmi;
Mikor egy mosolynak
Ezer köny a vége,
Nem kell a boldogság
Csak a csöndes béke.
Földindulás mindenfelé...
Hova fussak? merrefelé?
Hova menjek? merre fussak?
Oh e falak összezúznak!
A szerelem nem egyéb,
Mint egy csalfa gyermek,
Ki hamis szemeivel
Mosolyogva ver meg.
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafennt is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Kis falumtól búcsút vettem,
Ismét pesti ember lettem.
Félve mék az utcán végig,
A nagy lárma szinte szédít.
Hogy elborult a' láthatár, s dúlnák a' viharok;
Hadd dúljanak: a' szivárvány bús fellegen ragyog
A' nemtő istenének ajkunkon a' szív-ének
Zeng hála szózatot, zeng hála szózatot.
Akkor én majd nem erre járok,
Nem Napfény-országban rogyok össze,
Magyar árok lesz az az árok.
Kiszáradt kebled tengere,
És a' földi érzetek
Drága gyöngyei, - a' halál
Által összetörettek...