CissySknot kedvenc versei
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak,
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz...
És messze még a kikelet.
Oh, de én most nem rettegem
Úgy, mint egykor, a zord telet.
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés?
Fáj ajkadon a gyehennaparázs?
A lüktető, vad viperamarás?
Ez a fél csók s fél kétségbeesés?