Bella kedvenc versei
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Eltörted a pálcát magad felett:
Amit festettél: csupa szürkeség.
De engem elbűvöl a Te eged:
Ó ezerszínű naplementi ég!
Szeretnélek megvédeni tőlem,
Ölbekapni s elfutni előlem,
Valahova messze.
Tócsába lép a szél
füttyent és tovafut,
hirtelen megfordul
s becsapja a kaput.
Lelkem, most elbocsátalak.
Legyen tied a végtelenség,
mint annyiszor...
Nézek, nézek az egekre,
Sohajtok a fellegekre;
Ott van ő, a fellegen túl,
Ki után az én könyem húll.
Rózsaszin márványból
Van szép palotája,
Szűz-fehér selyemből
Uszályos ruhája,
Fején kis korona
Rubintból, gyémántból,
Övén aranycsillag
Fonott holdsugárból.
Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.
Bizony, lelkem,
Csak magamnak nem feleltem:
De hát választ nem is leltem.
Televagyok félelemmel,
Gyöngeséggel, szerelemmel.
Gyáva vagyok:
Én vagyok a legjobb ember.
Álom, álom, édes álom,
Suhanj végig szempillámon,
S ráterítve csoda-fátylad',
Népesítsd be éjszakámat.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Alszik Aranyvirág,
Vajon mit álmodik?
Szárnyas angyalkákkal
Az égben játszódik.
Világomat én megalkottam,
Nappal s csillagokkal rakottan.
Mennyet is húztam sátorul rá,
S beültem közepébe úrrá.
Fejemben éj van, éjek éjjele,
S ez éj kisértetekkel van tele;
Agyamban egymást szűlik a gondolatok,
S egymást tépik szét, mint vadállatok.