Balsamo kedvenc versei
Édes anyám, te százszor áldott,
Végre megjött a várt irásod:
Kezembe' tartom leveled!
Istenem, e pár kusza sorban
Mennyi aggódás, mennyi csók van,
Mennyi jóság és szeretet!
Szegény az én falum, hol a bölcsőm rengett,
Nem igen találni annál szegényebbet,
De ha egyebekben el is van maradva:
Van is olyan két öreg gyönyörű harangja,
Hogy azt már akárhol
Megirigyelhetnék az én falucskámtól!
Aszondom: Jóestét virágom!
Aszongya: Én is azt kivánom.
Aszondom: Mi neved babám?
Aszongya: Mért kiváncsi rám?
Az égből egy angyal, egy öklömnyi szőke,
Éjjelenkint mindig leszökdös a földre.
Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.
Nem vagyok én nap, se hold,
Vagyok egy kis csillag,
Mely a sok millió közt
Szemérmesen ballag.
Kassára rászakadt az éj,
Minden szabad szót vérbe fojt a zsarnok,
Az ajkak némasága mély,
De hangosan beszélnek a harangok.
Kis faluban szárazmalom,
Arról zeng ma késő dalom.
Szél elfútta híre-porát,
Hadd éljen a dalban tovább.
Feljött a hold a Tiszára.
Csend borult a fűre, fára,
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.
Kis leány az utca-sarkon,
Ibolyáid megveszem,
S valamennyit, valamennyit
Egy kis sírra ráteszem.
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag az égen,
Ibolya a réten,
Mondjátok meg neki:
Nem tudom feledni!
Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet...
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!