Balsamo kedvenc versei
Lassan döczög a szemetesszekér.
Előtte két ló: egy pej s egy fehér,
Az egyik béna lábára beteg,
A másik hátán régi, mély sebek.
Csodálattal tölt el engem a természet,
Bár nem minden évszak vonzza lelkemet:
Búra hangol a tél sívó pusztasága,
Míg örömre gyujt a zengő kikelet;
Ámde még a tél is, ha itthon borul rám,
Idegen tavasznál kedvesebb nekem,
Mert én a hazámat, szép Magyarországot,
Az egész világnál jobban szeretem!
Falu végén egy kerek tó,
Abba folyik a Berettyó.
Ottan úszkál hat libuska
Ott lubickol kis Iluska.
Ica, rica, kukorica,
Hozzad gyorsan, kis Marica!
Hajnal óta kiabálok,
A lábamon alig állok.
Itt vagy, itt vagy, fecskemadár,
Szívünk olyan régóta vár,
Daltól zeng az eresz alja,
Felvidámul, aki hallja.
"Árva kis lány, hová merre?"
"Megyek, megyek valamerre.
Egyszer volt, hol nem volt,
De valahol csak volt:
Két fiú s egy kislány,
Ismeritek is tán.
Csip-csip, hull a hó,
Éhezünk, fázunk,
Csip-csip, hideg van,
S nincs meleg házunk.
Künn a pusztán születtem én,
Kiskunsági bojtár legény.
A síkság az én országom,
Más országba nem is vágyom.
Bándi Mariskának volt egy kis kacsája,
Annak ezüst tolla, arany koronája.
Tenyerén hordozta, onnan is etette,
Mint anya gyermekét, éppen úgy szerette.
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz sejtelmétől pezseg, forr a vérem.
Zűrzavaros álmok, mérhetetlen vágyak
Ábrándos lehétől elkábultan várlak...
Tavasz édes álma!
Lombok suttogása!
Kedves helyünk a majorság,
Már magában egy kis ország;
A majoros a miniszter,
Kit az egész ország tisztel.
Budapesti városerdő,
Oda menne ki ma Ernő,
Oda vágyik a kis Mici,
Jó mamájuk el is viszi.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb értéke,
Minden földi boldogságnak
Kútfeje s legszebb éke...
Szülőföldem szép határa!
Meglátlak e valahára?
A hol állok, a hol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.