AlizH kedvenc versei
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre le,
Avarja sápad, egyre nő:
Dérverte szemfedő.
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)...
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!