Zigány Árpádköltő, író, újságíró és műfordító |
Erdők sűrűjében, hol a lomb fakad,
Élnek a kis őzikék, meg a dámvadak;
S ha megúnták már a zöld erdőt, a fát,
Kijönnek a rétre, mely jó füvet ád.
A juh derék állat, sok hasznát veszik,
A gyapját lenyírják, húsát megeszik;
Gyapjából posztó lesz, a tejéből sajt,
Szarva és bőre meg egyéb hasznot hajt...
Kerti padon két kis testvér
egymás mellett üldögél,
Köröskörül a rózsákat
meg-meglibbenti a szél;
A kis babát csicsigatják,
míg elalszik ölükben:
Édes öröm, boldog öröm
mosolyog a szemükben.
Két galambom van én nékem
mind a kettőt szeretem,
Az ölemben hordozgatom
és a számból etetem.
Csörgő lánczon hátul tánczol,
visit, makog egy majom:
Kis gyerekek, ennél szebbet
nem láttatok, mondhatom!
Messze Afrikában,
a hol a nap éget,
S nagyon átheviti
a köves vidéket;
A forró homokban
nem tud ló járni,
Más teherhordozót
kellett hát találni.
Sárga kukoricza,
De magas a szára,
Ha megér, letörik
Szent-Mihály havára...
Tele rakták száraz galylyal
a kis taligát,
Mert hát otthon fűteni kell
a hideg szobát...
Kis nyulacskák a ketreczben
jaj, de vígan élnek:
Egész nap csak esznek-isznak,
játszanak, henyélnek.
Jaj, de szörnyű lárma ez,
tépi a fülem:
Szinte kábulok bele,
szédül a fejem...
Fakó szekér, kenderhám,
Mind a kettő rossz szerszám;
Lassan ballag a Fakó,
Így utazik a Ferkó.
Megy a gőzös Kanizsára, hegyen-völgyön át,
Jobbra-balra elhagy várost, falut és tanyát;
Nagyot füttyent, lassabban megy, végre meg is áll...