 | Zajzoni Rab Istváncsángó költő |
Nincsen életemben
Egyéb paripámnál,
Nincsen hű szivemben
Egyéb kis rózsámnál.
Ne szomorkodj, édes atyám,
Azért, hogy én távol járok,
Lelkemet nem gátolhatják
A legtávolabb határok.
Magyar fiak, magyar lányok,
Rám figyeljetek,
Én buzgóbban, mint titeket,
Mitsem szeretek.
Harcra vagyok indulóban,
Nincsen több bor a kancsóban,
Csaplárosné, violám,
Én még többet ihatnám.
Ki zeng oly édesen,
Édes keservesen,
Elő varázsolván
A nap sugárait,
Álomból ébresztvén
A rétek lányait?
A kihez égő gondolat
Kapcsolja lelkemet,
Te életemnek angyala,
Fogadd szerelmemet.
Villámoktól széthasított
Szikladarab a szivem,
Fergetegek vad játéka
Az én ifju életem.
Mire való tenger kincsem,
Hogyha feleségem nincsen?
A ki nem bir feleséget,
Nem birja a legszebb kincset.
Nagy erdőben nagy fenyőfa,
Kis pásztorlány van alatta,
Szép a rózsa, szép az ágán,
De százszor szebb a pásztorlány.
Ördög veled, korhely élet,
Tartottam már számat véled,
Ugy kiverlek a szivemből,
Mint acél szikrát a kőből.
Rezes kantár, piros csojtár...
Rezes kantár, piros csojtár,
Nem kell nékem gubás bojtár;
Vitéz huszár, a ki szeret,
Nem eszik ám zabkenyeret.
Álmodj, kis galambom,
Nyíló rózsakertről,
Csalogány daláról,
Drága kedvesedről.
Elsö piros pünkösd napján
Sok tarka nép jár az utcán,
Annyi lány sétál alá s fel,
Nem is győzöm a szememmel.
Azt gondoljátok tán, hogy lelkem
Posvány, melyből a képzelem
Lüdérc gyanánt emelkedik föl
S pihen szalmás házfödelen?
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett akarnátok egyebet,
Mint az élet rózsájának, mely azért
Virit, hogy szivünkből szíjjon piros vért.