 | Zajzoni Rab Istváncsángó költő |
Álmodj, kis galambom,
Nyíló rózsakertről,
Csalogány daláról,
Drága kedvesedről.
Lányka, égnek vagy szülöttje...
Lányka, égnek vagy szülöttje,
Arcod örök tavasz kertje,
Rózsás fényes paradicsom;
Engedd, hogy nekem virítson!
Borulj, kedves rózsám,
Borulj az ölembe,
Illatos fejedet
Hajtsd le a kezembe.
Azt mondjátok, édes a méz,
Lám a méz nem édes nékem;
Dús király vagyok, de gyémánt
Föl nem ékesíti székem.
Tengerparton kis lány,
Bámulja a napot;
Mit bámulod, kis lány,
Az arany kalapot?
Te vagy, fiu, az én barátom, te,
Tiéd e kebel forró érzete,
Nincs áldozat, mit értem meg ne tégy,
Nincs ut, a melyen támaszom ne légy.
Egy diófa ez a világ,
Rajta föld és csillagok
Megannyi éretlen dió,
Éretlenek és nagyok.
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors...
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors,
Megrongált keblemet,
Vagy teremts bele uj erőt,
Teremts uj életet.
Vihar az én költészetem
Hű pajtása,
Villám az én gondolatom
Tűzes társa.
Virágzik a rózsabokor,
Pirosan virágzik,
Hull az eső szakadatlan,
A bokor megázik.
Mi sugárzik gyémánt szemed
Tündér világából?
Mi kiált szerelmes szíved
Szűz dobogásából?
Borpohár a kedv forrása,
Bús sziveknek vig pajtása,
Bor az öröm örök lángja,
Megég rajt, mi a lelket rágja.
Megragadom csákányomot,
Megnyergelem pej lovamot,
Kivágtatok a pusztára,
A betyárok tanyájára.
Csak egyet bánok e világon,
Szivem csak egy bú sérti még:
Mért nem ösmerhettem Petőfit
Én boldogtalan ivadék?!
Mit bánt engem az irigység?
Lehet másnak szívét rágja,
De rajtam sarkantyu, a mely
Paripám oldalát vágja.