 | Vörösmarty Mihály versei a vágyakozásrólmagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt...
Holló hajfürteid
Szint olyan feketék,
Mint csillagszemeid
Igéző párja kék.
Tí, ti az újítás megrögzött ellenezői,
Ösmerlek, ráncos homloku tisztes urak!
Várakozás, te csalárd érzet szerzője, keserv a
Roszra kinézőnek, jóra sovárnak öröm!
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.
Éj vagyok, te csillag,
Fényes és hideg,
Én setét a bútól
S vágy miatt beteg.
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt...
Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a völgy ölén?
Nem, nem, más az: amit véltem,
Csalfa tűnemény.