 | Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Földbe rejtett és homályba
A hatalmas úr keze,
Csínos útra, s fémre hítt az
Ember, s új díszt szereze...
Fölkerestem nagy zajában
A világi életet;
Láttam mint ragyog sugára,
S mily csalárd uton vezet.
A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Este létemnek, szomorú enyészet,
Mely felém gyengén lebegő ködökként
Elhaló fénnyel közelítsz, pihenj meg
Csendes utadban.
Mint kit a halál hatalma
E világból elszakajt,
S ösmeretlen sors elébe
Messze választ, messze hajt:
Úgy megyek ki most körödből
Lelkem elhalván bele,
Fájdalomnak és örömnek
Kínos édes lakhelye!
Hej! barátim széledünk,
Pártot indít ellenünk
A szerencse.
Szép napunkra köd borúl,
Víg zajunkra gond nyomúl
Szívepesztve.
"E lantot, koszorútlant bár Violája kezétől,
Mely Szigetet zengé s hősei áldozatát;
És e rettenetes szablyát, sok erősnek ölőjét...
Szánsz ha titkos búm könyűit
Folyni látod arcomon,
Szánsz ha bánatom kitörve
Nyög keserves ajkamon;
De nem indíthat szerelmet
A könyű s panasz:
Részvevést gerjeszt csak - ah de
Nem szerelem az!
Zordon szikláknak szirtjei közt nevelt
Vad, - Tigris emlő szoptata tégedet,
Te tenger háborgó dagályán
Szerte csapó Boreás kegyetlen...
Honfi! ha föllépendsz düledék várára Szigetnek,
Sírva ne említs szót sajnos eleste felől...
Reng a negédes kőfal, az oszlopok
Rázkodva tartják terheiket, nehéz
Felhő huzódott össze, dördűl,
Csattanik, és zuhog, omlik a víz.
SAS
Tested ég felé megy, lelked vált pokolnak;
Mi dolog ez, földi, csak nem akasztanak?