Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
A sok leány között
Egy kettő ha van is,
Hazudtatok nekem,
Hogy a lány mind hamis.
Ő az! e szív választotta
A legédesb lány,
Aki ott a sokaságban
Áll zöld part fokán.
Haragszom rád, mert fürtöd fekete,
Haragszom rád csalárd kék szemedért,
Mely rám oly bűvös láncokat vete,
Haragszom rád, kegyetlen ajkidért.
Szép a fekete szem,
Én azt is szeretem;
De még szebb a kék szem,
Kék szemű szerelem.
Isten a megmondhatója
Mennyit szenvedek,
Testi-lelki nyúgodalmam
Mint eltüntenek.
Jár számkiüzötten az árva fiú,
Dalt zengedez és dala oly szomorú,
Oly édes-epedve foly ajkairól,
Hogy szikla repedne hegy ormairól.
Lányka! ha lassu dobajt hallasz s ajtódon az álmak
Tűnedezése között szellemi hármas ütést...
Cserhalom ez - melynek a hír örökifju kezében
A nagy idők rémes lángu szövétneke ég.
A víz kétes elem, a földet elönti, de táplál;
Gát, de merészeknek pálya világokon át.
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.
Tarka kendőd lobogása
Lelkem édes mulatása;
Csakhogy hajh a kendő alatt
Hamis a szív, mely kopogat.
Mint a fergetegek tollat levegőbe emelvén
Majd feljebb űzik, majd ismét földre terítik,
Ugy kit az elsőség mellyűl bal sorsa elűzött,
Fáradozásának szárnyán feljebb mehet ismét.
Béla fiát, Lászlót a váradi sírterem őrzi,
Lelke magas mennynek fénypalotáiban él.