 | Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Haj, haj, haj,
Beh szép selyemhaj
Ez a leányhaj!
Bomlott fürti tengerében
Hattyuvállak fürdenek benn.
Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És szomjamat vízzel nem olthatom.
Nem oltaná el azt a Balaton,
Nem a mézes szőlőjü Badacson.
Eltűnt a Nyárnak hévséges színe előlünk,
Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Borzasztó télnek hidege már hátra nyomulván
A Tavaszi kikelet jőve előre viszont.
Kétes uton jártál, kevesektől értve, s ha célod
Nagy vala, elfedezé azt kor előtti halál.
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."...
Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír födi, és füzeid takarják.
Vesztedre mégy-e ily örömest? vagy a
Tündér reménység biztata újolag?
Oh, annyiszor megcsalt ez immár
S búslakodást hagya tört szivedben.
Alkudtál s mondtad: "nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
Elszáradt a rózsafa,
Fátyolkendő függ rajta,
Hej baj, hej baj!
Nem leszek én víg soha.
Az Tavaszi napokat nyár szokta nyomba követni,
Mely az éhségnek hív elüzője leve.
Hadd lássalak, te kis
Virágszemű leány;
Szemedben ég van-e
Vagy tavaszi virány?
1
Mely nevetés ez alant? mi öröm van a síri világban?
A komor árnyak közt Megyeri szelleme jár.
Nem mondom, hogy szeretlek,
Mi haszna mondanám?
Te szómra nem hajolnál
S csak búmat toldanám.