Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Háborogva, csüggedezve
Állok a sík közepén,
Új keservvel, új bánattal
A bejött év kezdetén.
Zöld ágon kis gili
Zokogva búg,
Mert társát nem leli;
S mindegyre búg.
Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél;
Inségben nőttek nagyra könyűid alatt.
Oly szép szemem ha volna,
Mint a tiéd,
Szívfoglaló hatalmát
Megérzenéd.
Egy özvegy, boldog mint nő és mint anya egykor,
Míg e szép neveket sorsa viselni hagyá, -
Keble kihalt örömét e kőnek alája temette,
Jó férje s szeretett magzata hamvaiban. -...
Az Tavaszi napokat nyár szokta nyomba követni,
Mely az éhségnek hív elüzője leve.
A víz kétes elem, a földet elönti, de táplál;
Gát, de merészeknek pálya világokon át.
Hazudság, amit írtam
Lánykák szerelmiről:
Ők engem nem szeretnek,
Nem egy a száz közől.
Hasztalan van olvasásom,
Nyugtot nem lelek;
Munkátlan toll áll előttem
S puszta levelek.
Mi lelt engem, én nem tudom,
Hej nagyon sok az én bajom:
Szeretni kell a rózsámat,
Tőle csókoltatni számat.
1
Hagyjátok színjátékot firkálni az embert,
Ah szomorúbb az, mint kellene, sőt nyomorú.
Téged, egek s csillagkoronák éjféli barátját,
A föld fellegein túl rideg ormi lakót,
Hogy közelebb jutnál, a csillagok ősura, téged
Tittel! ohajtásid tűzseregéhez emelt...
Mint a fergetegek tollat levegőbe emelvén
Majd feljebb űzik, majd ismét földre terítik,
Ugy kit az elsőség mellyűl bal sorsa elűzött,
Fáradozásának szárnyán feljebb mehet ismét.
Kisfaludyt gyászolni ki jő? mily szánakodó nép,
Mely nem földi, mi mély bánatu néma sereg?