 | Vitkovics Mihálymagyarországi szerb költő és műfordító |
Vitkovics Mihály végső kívánása
Szent Haza! Míg éltem, neked éltem. Holtom után is
Hogy neked élhessek, versim örökbe adom.
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Könyvem igen becsülöd, látom, mert ujdonan uj még,
S könyvtárodba csukod, Pontyi, be a por elől.
Mostani században ki nem ösmér két anyavárost
Híriben? Egyik Bécs, másika Moszkva nevű.
Egy gazdag, de bohó úrnak fényes neve napján
Tisztei elmentek hallani déli misét.
Rakva vagyon könyved tövisekkel, rakva virággal.
Rózsa tehát? - Ó nem: mert örök életet él.
Miképpen őzek a friss
Folyót, szagos virágot
A méhek, úgy szeretni
Megszoktam a vidító
Bort, s véle a szerelmes
Dalt, dallal a te csókod,
Cencim, kedves leányzó!
Pirongatol, édesanyám,
Mért néznek a legények rám:
Azért néznek, mert szemük van,
Szép a legény, ha csintalan.