![]() | Virág Benedekeredeti nevén Virág Ádám Ignác, költő és műfordító |
Itt fogsz, szerettem Lantom! ezen szelíd
Nyárfának ágán függeni; a Vidék
Csendes körűlöttünk, az Égnek
Színe kies, valamerre terjed.
Nem félsz, Klóe! mikor gyenge szerelmeit,
S ártatlan nevedet pengeti húrjain,
Flákkus, Római Sziren?
A Szerencsével ne pörölj, barátom,
Hogy reád nem néz s mosolyog szünetlen;
Nem hagy el senkit, noha messze lenni
Látszik is ollykor.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Hová ragadtok? melly ligetek, s setét
Ernyőkbe visztek? mennyei lángotok
Oh Músa! mondj oly verseket,
Melyek csudálást érdemelnek.
Add, hogy füleljen a Duna,
Adj, hogy megálljon énekemre;
Vagy visszafordítván magát,
Nagy zaj között folyjon fejéhez.
Szívháborító gondolatok! sebes
Szárnyakra kelvén menjetek a zajos
Szelek borongó lakhelyébe,
A Balaton habozó tavába.
Hová röpültél nyájas Öröm? hová
Rejtetted el víg képedet illy hamar?
A tengereknek bujdokálsz-e
Mély fenekén? te Egek leánya!
A bölcs magában bízik; az ellene
Felkelt szerencsét, mint valamely kemény
Szirt a haboknak csapkodásit,
Érzi, de férjfiasan megállja.
Mindég titokban tartod-e, s zár alatt,
Barátom! elméd szép szüleményeit?
Mely szép neved van mennyei harmatok
Szüléje! Mégis szebbek az érdemid.
Arany kocsidból intesz, és fut,
Futva fut, a lator éj setéte.
Csaknem minden író, de kivált ha poéta, reád ír,
S hogy ne gyalázd őtet, tégedet ő legyaláz.