 | Virág Benedekeredeti nevén Virág Ádám Ignác, költő és műfordító |
Bessenyei Györgynek emlékezete
Amely tűz bennem még tart, s míg bennem ez élet
Tartand, György, teneked hálaadó köszönöm.
A Szerencsével ne pörölj, barátom,
Hogy reád nem néz s mosolyog szünetlen;
Nem hagy el senkit, noha messze lenni
Látszik is ollykor.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Nem félsz, Klóe! mikor gyenge szerelmeit,
S ártatlan nevedet pengeti húrjain,
Flákkus, Római Sziren?
Mindég titokban tartod-e, s zár alatt,
Barátom! elméd szép szüleményeit?
Csaknem minden író, de kivált ha poéta, reád ír,
S hogy ne gyalázd őtet, tégedet ő legyaláz.
Drága sarkantyút, vagy arany keresztet;
Sőt arany gyapjat, fejedelmi címert,
Jó barátimnak nagy örömmel adnék
Tiszteletekre.
Itt fogsz, szerettem Lantom! ezen szelíd
Nyárfának ágán függeni; a Vidék
Csendes körűlöttünk, az Égnek
Színe kies, valamerre terjed.
Hová röpültél nyájas Öröm? hová
Rejtetted el víg képedet illy hamar?
A tengereknek bujdokálsz-e
Mély fenekén? te Egek leánya!
Tí, kiket a harcnak mezején szemlélek örömmel:
Tí, kikben még régi magyar vér, s félni tudatlan
Lélek van, honnyunk jelesebb védői, huszárok!
Oh Músa! mondj oly verseket,
Melyek csudálást érdemelnek.
Add, hogy füleljen a Duna,
Adj, hogy megálljon énekemre;
Vagy visszafordítván magát,
Nagy zaj között folyjon fejéhez.