Tóth Árpád

Tóth Árpád szomorú versei

költő és műfordító
1886. április 14. (Arad) — 1928. november 7. (Budapest)

Szerző figyelése

Ó, örök Isten...

Ó, örök Isten, kit tűnődve látott
Képzelmem sokszor ülni ősi égben,
Komoly szemmel szemlélni vén világod,
A törpe emberfajt megvetve régen,
Fenséges dacban, árva egyedüllét
Ormán, s csak olykor, hűs étheren át
Hallgatva földi, halk szók hegedűjét,
Ha némely lágy szűzlány-ima...

Tovább...

Csak ennyi

Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.

Tovább...

A merengéshez

Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

Tovább...

Bús sóhajtás

A messzi, drága tűzi vészt,
Mely fellobog az esti horizonton,
Ne nézd, ne nézd,
Ó, messzi már minden Páris és London!

Tovább...

Duruzsoló tűznél

Mint messzi China földjén vasúti bús karambol,
Ujságban furcsa hír csak, s nem tépi idegem,
Mert tán nem is való, oly messzi s idegen,
Úgy rémlik most az élet, amely röpül és rombol...

Tovább...

Epilógus: egy régi vers a Pegazushoz

Fakó lovam, fáradt lovam,
Hadd igazítom meg a nyerged,
S hol holt rózsák avarja van,
Járjuk be egyszer még a kertet.

Tovább...

Húsvéti versike

Alászolgája!
A Ludas Matyi-pálya,
Isten bizony nehéz e' -
Erre nézve
Nem lehet senkinek aggálya,
A legaggabb gáncsolók agg mája
Se irigyelheti eztet
A szomorú keresztet.

Tovább...

A remete

Vidd el fényeidet, gyötrelmes világ,
Pompádat, mely égőn tódul szemembe,
S képekkel rakja meg a lélek vak falát,
A négy falat, amely örökre sötét lenne...

Tovább...

A lelkem fáj...

A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán -
Oly jó volna... Pihenni vágyom.

Tovább...

Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

Tovább...

Csendes már...

Csendes már az erdő alja,
Csendesek a sárga kertek,
Szél bujkál a csüggedt fák közt

Tovább...