Tóth Árpád

Tóth Árpád

költő és műfordító
1886. április 14. (Arad) — 1928. november 7. (Budapest)

Szerző figyelése

Hová röpülsz?

Hová röpülsz? A föld nem jó neked?
Öreg dajkád, rejtelmes Föld-anyád,
Bár nem ringat, mint kedvenc gyermeket,
Azért mégis csak tűrhető tanyád.

Tovább...

10

Elégia

Elcsapták a fess Auffenberget,
Ah, a bánat tesz most szivünkre
Nyerget.

Tovább...

Március

A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...

Tovább...

Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.

Tovább...

Elégia egy rekettyebokorhoz

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.

Tovább...

Isten oltó-kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Tovább...

71

Séta az alkonyatban

A setét bolt nagy üvegablakán
Figyelt ki, s keskeny öklére könyöklött,
Néztem e teltszárú, lágyzáru öklöt,
S éreztem: messze-messze ül e lány,
S tudtam: nincsen számomra mosolya...

Tovább...

Az Öröm illan

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.

Tovább...

A holdkóros apród története

A hold, az alma-báju bolygó
- Mondják - veszélyes és hamis,
Hadd mondok erről egy mosolygó,
Csiklandó mókát magam is!

Tovább...

Rozskenyér

Nézem a homorú völgyet,
A tárt ölű lapályt:
Nagy, ősi fenyőfa-teknő,
Mit vén idők véseje vájt.

Tovább...

A merengéshez

Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

Tovább...

A fa

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?

Tovább...

Bús sóhajtás

A messzi, drága tűzi vészt,
Mely fellobog az esti horizonton,
Ne nézd, ne nézd,
Ó, messzi már minden Páris és London!

Tovább...

Oly meghatott...

Oly meghatott és csöndes áhitattal
Vonulnak most bús vágyaim elébed,
Mint búcsujárók népe járul halkal
Imádni csodatévő, régi képet.

Tovább...

Szavak szobrásza, én...

Szavak szobrásza, én, ki sokszor álmodoztam
Faragva fínom ígén, hogy egykor, ritka mester,
Dobbantom népem szívét meg nem romló remekkel,
Alázattal nyulok szerszámaimhoz mostan.

Tovább...