Tompa Mihály

Tompa Mihály versei a természetről

a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb költője és református lelkész
1817. szeptember 28. (Rimaszombat) — 1868. július 30. (Hanva)

Szerző figyelése

 IdőHosszKedvenc

Ne hivj...

Ne hivj engem ki a mezőre,
Ha elveszett virága, zöldje!

Tovább...

Ősszel

Ültem a rét zöld pázsitján,
Hol a csermely omlott tisztán;
Illatos fű, nyilt virágok...
Szemem alig nézett rájok.

Tovább...

Rózsafámhoz

Vége van már a tavasznak,
Hosszu a nap és heves;
Hallgat a dal - a madárka
Hűvös árnyat bú, keres.

Tovább...

Sárgultan áll...

Sárgultan áll az őszi föld,
De felpiroslik itt-amott;
Vér-e az, vagy szines haraszt,
Melyet szív vagy fa hullatott?

Tovább...

Májusban

Zöld a mező, foly a patak,
Hűs árnyakon madár-zene;
Van-e, ki benned, oh tavasz!

Tovább...

Kikeletkor

Szellő támad délről s fujdogál melegen,
Olvasztja a jeget a büszke bérceken,
Üdül a föld, arcán mosoly kezd látszani,
Szegény rabnak végre tágulnak láncai.

Tovább...

A tavaszhoz

Jövel, jövel lágy szellők szárnyán,
Kékelő ég arany sugárán
Te várt, mosolygó hatalom!

Tovább...