 | Tompa Mihálya népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb költője és református lelkész |
Oh csörge kis patak!
Mondd meg nekem:
Hozzád miért siet
A kedvesem?
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek asszonya!
Ha nem piroslik már az égnek
Felhőin a nap alkonya.
Hullámzó érzemény között
Jövén az úrnak templomából:
Lelkemben még sok visszahangzik
A halott ígének szavából.
Isten házába gyűl
A hívő nép új évnek ünnepén;
Holott forró imát
A buzgó néppel híven mondok én.
Keresd fel, kis madár, az elhagyott tanyát!
S dalolja a még kopár berek vidékinél,
Holott szárnya alatt melengetett anyád,
S étetgetett, amig szárnyadra nem kelél!
Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak tevéled!
Mint búborék széjjelpattan,
Ha osztályos nem vagy abban!
Terhedre van, hogy a sebes folyam
Szük medrében dagad, forr és rohan;
Hogy, bár akarnád, nem fékezheted:
Ez háborít, ez rontja életed!
Sziveteknek vágya bétölt,
Mi volna még álmotok:
Kik az oltár zsámolyánál
Kezet fogva állotok?
Vége van már a tavasznak,
Hosszu a nap és heves;
Hallgat a dal - a madárka
Hűvös árnyat bú, keres.
Ne hagyj még itt, ne menj még el!
Ez a tiszta nyári éjjel,
Érző lelked' bűbájában
Hajtsa hozzám, tartsa nálam!
Zöld a mező, foly a patak,
Hűs árnyakon madár-zene;
Van-e, ki benned, oh tavasz!
Pihensz, angyal-szelid leány!
Arcád hamar meghervada;
Lelked fényes és tiszta volt,
Mint a menny gyöngéd harmata,
A földön megszerette azt
Az ég, amelytől származott,
S korán, korán visszavevé!
Némuljatok meg kishitűek,
Baljóslatok gyász varjai!
Kik e hazának rosz jövendőt
Szerettetek csak jóslani,
Hol láttátok, hogy este légyen,
Ha még csak a dél közeleg?
Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.