Szenes Hannamagyar költő, brit ejtőernyős és izraeli nemzeti hős |
Végtelen békében megfürdött kék hegyek
Suttogták csendjüket felém...
Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot,
Boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott...
Ha volna a világon egy érdemjegy
A szeretet és kitartás babérja,
Egy volna csak, ki megérdemelné:
Egyedül az édesanya.
Napról napra és percről percre
Folyton csak várni, lesni egyre
Betűt, sort, írást.
Fekete földünket szántja a népünk,
Aranyos kévét arat a karja,
Mire a kalász a földet takarja,
Színaranyától csillog a képünk.
Leesett egy magszem. Picike, sárga.
Nem kősziklára s nem a járdára,
Öleld magadba fekete föld karja,
Forróság ne érje, hideg ne marja...
Most, most szeretnék valamit mondani,
Valamit, ami több mint a szó,
Tarkább a színnél,
Zengőbb a rímnél,
Amit nem mondott előttem millió.
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szellőt szívtunk mindnyájan,
Elöntött bennünket napsugár lángja,
Meghitt otthonban, hazai tájon.