Szenes Hanna rövid verseimagyar költő, brit ejtőernyős és izraeli nemzeti hős |
Meghalni... ifjan... Nem. Nem akartam.
Szerettem a dalt, és a fényt,
A melengető napot, két csillogó szempárt.
Most, most szeretnék valamit mondani,
Valamit, ami több mint a szó,
Tarkább a színnél,
Zengőbb a rímnél,
Amit nem mondott előttem millió.
Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot,
Boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott...
Elmentél. Soká integettünk.
Hordárok lármáztak megettünk,
S mi néztük, mint tűnsz egyre el.
Napról napra és percről percre
Folyton csak várni, lesni egyre
Betűt, sort, írást.
Egy - kettő - három...
nyolc a hossza.
Két lépéssel mérem a szélet,
Kérdőjelként lebeg az élet.
Nem vagy magányos. A tengered itt
Lágy csobogással érdeklődik
Reményeid és álmod iránt.
Ha volna a világon egy érdemjegy
A szeretet és kitartás babérja,
Egy volna csak, ki megérdemelné:
Egyedül az édesanya.
Leesett egy magszem. Picike, sárga.
Nem kősziklára s nem a járdára,
Öleld magadba fekete föld karja,
Forróság ne érje, hideg ne marja...
Végtelen békében megfürdött kék hegyek
Suttogták csendjüket felém...
Fekete földünket szántja a népünk,
Aranyos kévét arat a karja,
Mire a kalász a földet takarja,
Színaranyától csillog a képünk.