Szendrey Júlia

Szendrey Júlia versei a szenvedésről

költő, író, Petőfi Sándor felesége
1828. december 29. (Keszthely) — 1868. szeptember 6. (Pest)

Szerző figyelése

 IdőHosszKedvenc

Sejtelem

Tavasz van és a szabadban járok
Lesütött fővel csendesen,
Gondolatim, mint elröppenő álmok,
Úgy elmosódnak kétesen.

Tovább...

De kijutott nekem...

De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.

Tovább...

Halottak estéjén

Ti boldogak ott künn a temetőben,
Kik alusszátok örök éjetek;
S én boldogtalan, szánalomra méltó,
Hogy köztetek még most sem lehetek!

Tovább...

Sötét óra

Naponként árvább egy reménynyel,
S egy csalódással gazdagabb,
Szivünkből ekként fogy az élet,
Cseppenként igy fogy, igy apad.

Tovább...

Élni vagy meghalni!

Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!

Tovább...

Miért van így?

Forró lánggal égni,
Aztán elhamvadni
Boldog szerelemtől!...
Mért nem ez a sorsom? -
Mért kell jéggé fagynom
Élet hidegétől?

Tovább...

A "Virrasztók"-hoz

Halkabban szóljon az ének,
Még halkabban a panasz;
Hagyjátok a szendergőket,
Minek vón felverni őket,
Vájjon, mit használna az?

Tovább...

El, messze innen!

El, messze innen a világba,
A hol nem ismer senki sem,
A hol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!

Tovább...