Sükei Károlyköltő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike |
Megszakadt hur utóhangja -
Száll feléd dalom!...
Ejts egy könnyet emlékemre
Édes angyalom!
Mért nem tudsz engem szeretni!
Még az isten is megáldna,
Hogyha szívem, hogyha éltem
Nálad csillagot találna.
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit ábrándjaimnak
Megöntözöm könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.
Nem tudom: foglak-e látni
Tul a' földön tégedet?
Ó! ha látlak, elfeledjem
Elfeledjem éltemet.
Mi vagyunk az éj tündéri,
Lenge villi a' nevünk.
A' mi életünk az ábránd;
Légy királynönk, jer velünk.
Mily boldogság lenne,
Ha jőne a' halál
Mig ifju ábrándban
Lelkünk üdvöt talál.
A' virágnak lelke elszáll
Illatsóhajában.
A' csillagnak lelke elszáll
Megtört sugarában.
Fenn a' fényes arczu hold,
Mig az ég oly rezge-kék,
Egyhanguan, csöndesen
Fordul, fordul az egen, -
Mint ezüst fonókerék.
A' virágot, a' mit kértem,
Megtagadtad hidegen,
Ábrándjaim kinevetted:
Isten hozzád kedvesem!
Ó' ha rózsabimbó volnál
A' tavaszban, a' tavaszban:
Sugár lennék, mely kinyitna
Illatárban, illatárban.
Szelid arczczal,
A' minőt Murilló
Fest az angyaloknak, -
Lelkemnek ha megjelensz:
Ugy vagyok miként a' gyermek,
Kinek éji álmodását...
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higyj a' virág szavának,
A' midőn olly esdekelve
'S kérve kér illatbeszéde:
Lenge szellő, lenge szellő!
Álmot láttam,
Álmot boldog szerelemről,
A' miképen a' sötét föld,
Mely fehér lepelben alszik,
Virágos mezőt, madárdalt
'S délibábot álmodik.