Sükei Károlyköltő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike |
Ha szíved hozzám hajolna,
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogitó gondolatról
Nincs lelkemnek sejditése.
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
A' virágot, a' mit kértem,
Megtagadtad hidegen,
Ábrándjaim kinevetted:
Isten hozzád kedvesem!
Mit az emlékezet
Kincseül bir szivem:
Egy nagy drága gyémánt,
'S egy parányi gyöngyszem.
Kivirult a' napsugáron
Ifju-zölden a' haraszt...
Mit beszélnek a' virágok?
Szeretném hallani.
Ó! ha látom, mint elmulik
A' boldogságnak szép álma,
'S a' szép álom boldogsága,
Ifjú élet, ifju ábránd;
És a' vágynak, és reménynek
Hallom édes hivő hangját,
A' mint elhal, elenyészik...
Szeretek én, mint a' szikla,
Megszilárdult nyugalomban,
Fényben, villámos felhőben
Magam állni a' világban.
Vagyok egy halotti ének,
Mit a' sirnál énekelnek,
Hull a' búbánat dalomra,
Mint a' föld a' koporsóra.
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett kebelem,
Isten veled édes ábránd!
Isten veled szerelem!
Midőn együtt vagyunk
Nem tudunk beszélni;
Szemeinkben látjuk
Lelkeinket élni.
Mily boldogság lenne,
Ha jőne a' halál
Mig ifju ábrándban
Lelkünk üdvöt talál.
Nem tudom: foglak-e látni
Tul a' földön tégedet?
Ó! ha látlak, elfeledjem
Elfeledjem éltemet.
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!