Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
Fa: erdők nyurga, vihartépte szála,
kinek lombod az ég nevelte fel:
ne haragudj, hogy tűzbe, lángba doblak -
de hideg van, fázom, fűteni kell!
A sárgahajú körúti szirének
magas gallérod már nem ismerik.
Már én sem hívlak régen Desiré-nek;
múlik az idő s korral megtelik...
Megértem még ezt a nyarat.
Ezt a szálló, szép madarat
el tudtam még röptébe fogni.
E csöndes kis szoba mit sem tud arról,
hogy ki is az, aki most itt lakik.
Hogy mily kisértetek suhannak át rajt
régi zenékkel esttől hajnalig.
Adjátok vissza első indulásom
a faluból a nagy gőzmasinán!
Mikor apám komor szemöldökével
végiglegyintett reszkető fián!
Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva lát és halni kész.
Nincs betegebb a tiszta szemnél,
amely követ, ha tovamész.
Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan perg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
...Azután borgőz volt az élet!
Sok olcsó csók és sok sötét virág!
Szívemnek adtam éjjeli zenéket,
mikből kibúgtak mély litániák.
A könnyü ötlet, könnyü élc után
a délelőttre itt a délután...
Az élet bútól felmart utain
mind sötétebbek gondolataim.
A Dráva villis völgye világos,
az éjben hangos a hó.
Szakállas gyertyánligeti árnyak
a vizen nagykomoly táncot járnak,
Nyög bele Dráva apó.
Sötét hajam ma, vagy holnap
úgy lehull, mint a tölgyfalevél.
Mindenemből csúful kifosztott
az a nyár, Mea, és ez a tél.
Mi eddig lelkemből kiégett,
azt soha vissza nem kapom!
A folyó medréből kilépett
s fölborította csónakom.
Ott láthatod a kávéházban,
mint rendes vendég odajár.
Egy ujság reszkető kezében,
de sosem rendel.