 | Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg nekik, hogy minden nyomuk éget.
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Arany az arannyal, ezüst az ezüsttel
kapcsolódik forrón, szikrázó gyűrűkkel;
karperecek halmán, női bársonybőrön,
vagy dús markolatban drágamívű tőrön.
A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út szalad:
fehér karod - fejemhez.
Fájó reménnyel ablakod alatt,
Szylveszter éjjel,
megkoppantottam a sárga falat.
Még nem ment le a nap,
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt
mutat az égi bolt...
Oly piciny vagy, a zsebembe beférsz.
A vállamig is alig-alig érsz.
Ezer nap forró erejével
tündököl az a pár nap bennem.
Ezért nincs ma már hova lennem.
Ha már a kínok függönyét
a sors fejünk köré csavarta,
világosság lesz a sötét
és szánalom a bosszú kardja.
A föld, mely barna, úgy, mint én
s mint én, oly bús, oly régi,
maga az áldott türelem
s ki kéri: megsegéli.
Kései szerelem... Fűlik a kályha
pirosra.
Valami szigorú kéz állítja a váltót
tilosra...