 | Somlyó Zoltánszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
Odvas falak mély árnyéka verdes,
omladozások erdeje zúg:
dől, ami szép, ami jó, ami kedves -
ami hazug.
Nyarat mutatnak még a hiu lombok,
de érzed-é, mit mond a szél?
A koraősznek sárga homlokára
már hulldogál a falevél.
Így nyárutón már hűvösebb az éj.
Hallgass szivedre. Szívedtől ne félj.
Ezer nap forró erejével
tündököl az a pár nap bennem.
Ezért nincs ma már hova lennem.
Oly messze már a nyár, oly messze már,
mint bús szívből kiszállt sóhajmadár!
Suhanj madár, suhanj sóhajmadár!
Szeretnék addig élni,
míg élni érdemes.
Míg szívem nem öregszik,
hajam még nem deres.
Az ember összehúzza jól magát!...
Sokat lát, aki negyven évet élt.
Most már feladhatok minden reményt.
Halálos baj már az a régi lob...
Ha eddig így volt, nem lesz sose jobb.
És jönnek az évek... és mennek az évek,
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.
Szívekbe szentelt szégyen: Szerelem,
be sokat írtam s gondolkodtam rólad,
míg így leróttam szerelmi adómat.
Voltam gyerek, homokba játszó,
csodálkozó és önfeledt.
Bámulva néztem, hogy kígyózik
a füst a háztetők felett.